Finnországban tartotta elnökségi ülését a GMF, megerősítették a magyar alelnököt

Helsinkiben találkoztak a Nukleáris Létesítmények közeli Európai Önkormányzatok Szövetségének (GMF) tagjai, hogy megtartsák szokásos éves közgyűlésüket. A TEIT részéről Gáncs István alelnök vezetésével hét fős delegáció volt jelen. Magyarországról a Bátaapáti környéki TETT és a Püspökszilágy körüli ITET polgármesterei vettek részt az ülésen.

Roland Palmqvist elnök köszöntötte a vendégeket, majd Mariano Vila d’Abadal, főtitkár tartott beszámolót a GMF 2018. évi tevékenységéről. Ismertette a GMF költségvetési helyzetét és a könyvvizsgálói jelentést.

A közgyűlés megszavazta az orosz atomerőművek közelében található települések szövetségének (FUND ANPPT) felvételét a GMF-be. Nikolay Netiaga a szervezet vezetője, Novovoronyezs város polgármestere rövid előadásban mutatta be az orosz önkormányzati szövetségét. Köszönetét fejezte ki a felvételért és ígértet tett, hogy az orosz társulás aktívan fog részt venni a GMF munkájában.

Ezt követően a GMF elnökségében teljes tisztújításra került sort. Az eddigi elnöknek és a főtitkárnak megköszönték több mint 20 éves munkáját. A két vezetőnek elérvülhetetlen szerepe van a GMF sikeres működésében. Az új vezetőség emlékplakettel ismerte el eddigi munkájukat és egyben tiszteletbeli elnöki és főtitkári címet adományozott a két vezetőnek.

A tagság ezt követően új elnökséget választott. A GMF új elnöke a svéd Pia Alström asszony, Kavlinge polgármestere lett. A tagok megerősítették Dohóczki Csabát a PIP Nonprofit KFT kommunikációs vezetőjét alelnöki pozíciójában. Alelnökként folytatja munkáját Gerben Dijksterhuis Borsele polgármestere Hollandiából, Phil Matthews a NuLeaf szervezet egyik vezetője Nagy-Brittaniából.

GMF küldöttség

A főtitkári feladatokkal a spanyol Meritxell Martellst bízták meg. Az új elnökség első feladatai között a 2020. GMF rendezvények időpontjának és helyszínének a kijelölése lesz. Mindenképp erősíteni szeretnék a GMF belső kommunikációját és döntés született egy új honlap indításáról is.

A GMF tagjai a közgyűlés mellett két napos, az atomenergiát, környezetvédelmet, energiapolitikát taglaló konferencián vesznek részt, majd ezt követően látogatást tesznek az Olkiluoto-i önkormányzatnál, fogadják őket az atomerőműben és meglátogatják a tervezett nagy aktivitású radioaktív hulladéktárolót is.