Braun Zoltán
polgármester


Víziom egy olyan Györköny létrehozása Európa és Magyarország közepén, melyben szép épített- és természeti környezetben, aktív gazdasági és társadalmi éllettér biztosítja a minőségi élet lehetőségét. Györkönyi vagyok. Óvodába,iskolába ide jártam. Szülők, nagyszülők mind györkönyiek, feleségem és így gyermekeink is. 2003-ig sok felé jártam, dolgoztam, jól ment sorunk Budapesten is. Első gyermekünk megszületésekor mégis úgy döntöttünk, hogy Györköny az a hely, ahol szeretnénk élni és gyermekeinket felnevelni. Ennek megfelelőn 2005-ben megépült családi házunk, majd a 2006-os választás követően felmondtam budapesti állásomat a Telekomnál.
Györkönyhöz mindig kötödtem, mindig szerettem volna, ha élet lenne benne. Ennek megfelelően különböző életperiodusban másként-másként vettem ebben részt. 20 évesen fociztam a csapatban,bár szálóige volt, hogy labdát felém ne rúgjanak,hiszen csak hátvéd vagyok...
'93-ban megalakítottuk a My Rock zenekart, mely helyben és környékben igen összehozta a fiatalokat, na persze a Borozó és a Pincehegy is hozzájárult ehhez. Néhány év elteltével a Bábel zenekarral folytattuk.
2001-ben a Fiatalok Egymásért Egyesület megalakulása után feltámasztottuk a Lurkót, és utjára indítottuk a Funky Party Village Beach-et...ezzel az "újkori" pincehegyi rendezvények sorát.
2006-ban kezdeményeztem egy új civil szervezet megalakítását. Azóta majd minden hónap utolsó pénteken a csapat összejön és igyekszik a Pincehegy fejlődéséért tenni.
2006-ban sok polgármester jelölt közül én kaptam bizalmat.
2006-2010. Ez az időszak a válságkezelésről szólt. Hiány mindenhol, minden tevékenységben. 2010-re sikerült jó részét leküzdeni, miközben megerősítettük, felújítottuk iskolánkat, racionalizáltuk a középületeink felhasználását. Menekültünk előre.
2010-ben újra választottak. Nem volt más induló. Folytattuk a munkát, középületek felújítása, racionalizálása. 2014-re minden feladatunk a helyére került. A Hivatal épületébe központosíttunk az orvosi rendelőt, védőnői rendelőt. A felszabadult épületek új funkciót kaptak, melyek azóta is bevételi forráshoz is juttatja az Önkormányzatot. Újabb cégek letelepedsét támogattuk, segítettük. Mindeközben az Önkormányzat működése pozitívvá vált, amely egy egészen más hozzáállást, gondolkodást igényel.
2010-ben egy ÖKOház projektet indítottam a Vidékfejlesztési Minisztériummal együttműködve, a fiatalok vidéken tartására mintaprojektként. Szép eredményeket, építési engedélyeket értünk el, nyertünk pályázatot is, de a járási Építszeti Osztálynak köszönhetően 40 millió Ft pályázati forrást szalasztottunk el 4 ÖKO ház megépítésére, így a 2 éves komoly szakmai munka végeredmény nélkül zárult le.
2012-ben megalakítottuk a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetségét, melynek azóta is elnöke vagyok. A célunk a pincefalvak helyzetbe hozása, a borászati-turisztikai térképen a nekik megjáró helyre tételével: pincefalvak.eu.
2014-ben újra megválasztottak polgármesternek 3 induló közül. Új irányt kellet vennünk a megváltozott helyzett miatt: a felújítások mellett a település arculatát is meghatározó új elképzelések születtek, melynek megvalósítát saját erőből EU-s forrásból és az új atomerőművi blokkok építését övező fejlesztésekből szeretnénk megvalósítani. Mindehhez sok tervet készítettünk/készítünk, melyből van már olyan is, ami meg épült. Egy 2016-ban induló több éves települési virágosítási projekttel szeretném kerek egésszé tenni fejlesztéseinket: Zöldültess