HÍREK

Keresés a hírek szövegében:

Keresés dátumra (pl. 2010-05-15 vagy 2010-05):

Kép  

Játszótér épül

A gyerekék örömére új játszótér épül az iskola melletti közterületen. A néhány évvel ezelőtti, Györköny jövőjével kapcsolatos rajzversenyen a gyerekek nagy többsége egy új játszóteret is feltüntetett alkotásain. Most valóra válnak álmaik és gyereknapra már használatba is vehetik a 10 fából faragott játékot és homokozót.
A régi játszótéren lévő nem szabványos játékokat el kell bontanunk. Ez a terület ad majd helyet az új, ÖKO önkormányzati bérlakásoknak, amiről hamarosan bővebben írok.
A játszótér megépítését pályázati támogatással valósítjuk meg. Az ÚMVP III. tengely, Falumegújítási, falufejlesztés jogcím  pályázatán településünk támogatást nyert a játszótér és az azt határoló kerítés megépítésére 4.685.523 Ft értékben.
Braun Zoltán

2012-05-14

Kép  

A „Sváb Törökország “ - A Duna, a Dráva és a Balaton között Vándorkiállítás

„A Dél-Magyarországon található terület a Duna-Dráva háromszög déli részét alkotja és ma tulajdonképpen Tolna, Baranya valamint Somogy megye. A „Schwäbische Türkei“, azaz „Sváb Törökország“ elnevezés a 18. századi betelepítésekre vonatkozik, amikor a szlovák, horvát és szerb telepeseken kívül, német vidékekről is érkeztek családok, így Pfalz, Mainfranken, Hessen, a Westerwald, Fulda, Ostfranken és Bayern (Bajor) területekről. A régiót elsősorban termékeny löszvidék jellemzi. Középpontjában terül el a ritkán lakott Mecsek-hegység, amely 40 km hosszú és átlagosan 400 m magas. A „Sváb Törökország” elnevezés a németek szoros kötődését mutatja ahhoz a vidékhez, amelyet a 17. században Törökországnak hívtak. A magyar megnevezést fordították le németre és tették hozzá a „sváb” jelzőt.
E vándorkiállítást május 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők munkaidőben ( 8-12 óráig; 13-17 óráig ) a györkönyi Tolnai Lajos Művelődési Otthonban. Mindenkit szeretettel várunk!

2012-05-09

Kép  

Unser Bildschirm

Dr Gerner Éva jelezte, hogy május 8-án kb. 13 órakor az m1-en és 9-én reggel 6-kor ismételve a DUNA tv-n az Unser Bildschirm c. műsorban lesz a Glöckner János tánccsoport 15 éves jubileumi műsora. A műsor visszanézhető adás után bármikor a www.mtv.hu/kisebbsegi vagy www.mtv.hu/videotar címen. Ez az idei 19. adás, szám szerint vagy dátum szerint kereshető.

2012-05-06

Kép  

Menetrend változás

Változó menetrend felújítás miatt. Részletek a Tovább gombra kattintva.

2012-05-02

Kép  

Dióvirágzási ünnep

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk 2012. április 30-án a Május térre
8 óra Traktoros felvonulás indulása ( művelődési házhoz várunk minden brigádot, csapatot induljunk együtt a május térre jelentkezni 2012.04.26-ig a műv.házban lehet )
9 óra Főz a család
10 óra „Erre csörög a dió…” Készítsünk kézműves termékeket dióhéjból. ( Várunk gyermeket, felnőttet egyaránt, aki szeret kézműveskedni és dióból szeretne készíteni dísztárgyakat maga és más örömére. )
11 óra „Süssünk- főzzünk valami diósat a családi receptből” Diós ételek leadásnak időpontja. Várunk minden aktív háziasszony, házi úr által készített diós ételeket, süteményeket. Nevezni a helyszínen lehet 1 tányér étel leadásával.
13 óra „Süssünk- főzzünk valami diósat a családi receptből” c. verseny eredményhirdetése
15 óra Versenyek: - sör és virsli
- lekváros kenyér evés
- liszt fújás
16 óra Indulás a májusfáért
18 óra Májusfa állítás
19 óra Szalonna sütés

2012-04-19

Kép  

Költészet Napja 2012 - meghívó

Szeretettel meghívjuk 2012. 04. 11-én (szerdán) 16:30-ra a Költészet napja alkalmából tartandó irodalmi kávéházunkba.
Helyszín a györkönyi Művelődési Otthon.

2012-04-06

Kép  

Búcsúzunk Sárikától

Mély fájdalommal értesültünk róla, hogy volt kollégánk, Iker Sándorné Sárika elhunyt.
Sárika kedvessége, nyugalma, végtelen türelme példaértékű volt tanítványai és kollégái számára is. Korunkban egyre kevesebben vannak, akikre tisztelettel, csodálattal tekinthetünk fel, mert életük, munkájuk mögött egy nagyszerű életút, egy végletekig tisztességes, emberi lét áll fedezetül. Sárika ilyen volt, felnéztünk rá, sokat tanultunk tőle, nagyon szerettük. Most megrendülten búcsúzunk tőle.
2012.04.19.( csütörtök ) du. 2 órakor kísérjük utolsó útjára a györkönyi temetőben.
Györkönyi Általános Iskola nevében Káldi Margit

2012-04-04

Kép  

Suli nyuszi

Április első napján Suli nyuszi rendezvény volt az iskolában és a művelődési házban. Erről szóló képes beszámoló a galériában megtalálható. Musical-t énekelt a karének, táncolt a német és a magyar tánccsoport, disco slágereket énekeltek a tanárnénik és thriller a szülőktől: a Három nyúl! Gratulálok mindenkinek, tartalmas délutánunk volt!
Braun Zoltán
polgármester

2012-04-02

Kép  

Kiállítás

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a györkönyi
Kézimunka Klub kiállítására
Pénteken: 9-11 és 13-16 óráig
Szombaton>14-16 óráig
Vasárnap: 13.30 órától
és április 2- 5-ig munkaidőben ( 8-12-ig és 13-17-ig)

2012-03-29

Kép  

Vízmű tájékoztató levele

A Baross utcai csőtörés körülményeit és történetét leíró tájékoztató levelet olvashat a Tovább gombra kattintva.

2012-03-28

Kép  

Nyílt nap az iskolában

Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket iskolánk nyílt napjára, melyet a következő időpontokban tartunk:
- a leendő első osztályosok és szüleik számára 2012. március 28-án, szerdán (az 1. o.-ban)
- az alsó tagozaton 2012. március 29-én, csütörtökön
- a felső tagozaton 2012. március 28-án, szerdán.

2012-03-26

Kép  

Március 15-i ünnepi műsor

Az iskolai hagyományokhoz híven idén is a negyedik osztályosok adtak emlékműsort az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére. A közel fél órás megemlékezésen nemcsak a történelmi eseményeket elevenítették fel nagyon ügyesen a szereplő gyerekek, de a számos képpel, a gyönyörű zenékkel, és a sok mozgással, tánccal kísért műsor során hazafias érzéseket felkeltő, szívhez szóló élményt adtak valamennyi néző számára! Ezúton is köszönjük még egyszer a színvonalas ünnepi műsort a 4. osztályosoknak, felkészítőjüknek, Köhler Jánosné tanítónőnek, továbbá Köhler Nórának és a technikai segítőknek!

2012-03-26

Kép  

Györköny-Bikács Általános Iskola és Óvoda

Györköny Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Györköny-Bikács Általános Iskola és Óvoda igazgató (magasabb vezető) munkakör betöltésére.

2012-03-21

Kép  

Borértő és -kóstoló tanfolyam

A Györkönyi Pincehegyért Egyesület borbíráló tanfolyamot szervez. A 30 órás tanfolyam tematikája a Tovább gombra kattintva megtalálható. A tanfolyamon neves borászok fogják bemutatni és megismertetni, hogy miként lehet a borokat értékelni, hogyan lehet megállapítani a borhibákat. A tanfolyamra Györkönyben áprilisban délután-esti időpontokra kerül sor 10*3 órás ütemezésben. Egy hónapon belül sokat tudhatunk meg a borokról. A tanfolyam teljes költsége 50.000 Ft.
A tanfolyamra jelentkezni az info@pincehegy.hu email címen, vagy a 20-3717273 telefonszámon lehet 2012.március 20-ig.

2012-03-14

 

Kezdõlap Turistáknak