Egy angol penzionátus katona Györkönyben

Graf János györkönyi lakos 1820-ban a vármegye közvetítésével a Magyar Királyi Helytartótanácshoz fordult segítségért, hogy a korábban tőle egy bizonyos Prosper kapitány által elvett angliai „penzionátus levél” helyett másikat kapjon. Két év múlva az angolok Hannoverbe kihelyezett kifizetőhelyétől („British Pay Office”) meg is érkezett a német nyelvű válaszlevél a Tolna megyei közgyűléshez, amelyben egy W. Taylor nevezetű fizetőtiszt („paymaster”) közli, miszerint az osztrákok részéről Hannoverbe akkreditált diplomáciai ügyvivő, Wolffurt von Greiffenegg alezredes járt el az érintett nevében, aki igazolta, hogy Johan Graff (így!) a Tolna megyei Györkönyből valóban az angol tüzérségnél szolgált korábban, és nyugdíjra jogosító elbocsátó levéllel hagyta el Angliát. Ezt követően azonban ismét beállt az osztrák hadseregbe, ahonnan a továbbszolgáló, sebesülése miatt, 1818 júliusában legfelső helyről megkapta az engedélyt a távozásra, majd 1818 novemberében végleg elbocsátották. Az alezredes mellékelte Graf János obsitjának másolatát is („Abschied” = obsit). Ebből következően tehát, írja az angol hivatalnok, nevezettnek ez utóbbi időponttól kezdődően ismét jár a brit nyugellátás. Mr. Taylor a folyósítás érdekében kéri, igazolják, hogy az érintett személy jelenleg is még életben van, valamint közli, hogy intézkedett Londonban arról, hogy Graf János az elveszett helyett egy új rendelkezést kapjon a nyugdíjáról. Miután az igazolást a községtől eljuttatták Hanoverbe, attól kezdve Graf János 1818 novemberéig visszamenőleg is és a későbbiekben évi kettő-négy részletben rendszeresen megkapta az angol nyugdíját. (Az igazolást az angolok ezt követően minden évben megkérték.) A hadirokkant obsitos katona „nyugalom zsoldja” félévente 82 ezüst forintot tett ki. A fennmaradt dokumentumok szerint a helytartótanács rendszeresen nyomon követte és ellenőrizte, hogy a járandóság rendben eljut-e az érintett személyhez. (Mellékszál: Az ügyintézésben Györkönyben az ekkor itt szolgáló Hagymássy Sándor jegyző – Tolnai Lajos apja – működött közre.) A pénz útja meglehetősen bonyolult volt: az utalásról szóló rendelkezés a hannoveri brit kifizetőhelytől először a német királyi légió tüzérségéhez került, onnan jutott el a helytartótanácshoz, ahonnan a megyéhez küldték. picture of a hist12_1

Innen a járási főszolgabíróhoz továbbították a feladatot, aki végül a földvári „Só-Hivatal” kasszájából fizette ki a volt katonát. Az erről szóló elismervény aztán elindult ugyanezen az úton visszafelé. Volt, amikor a bécsi angol követség is bekapcsolódott az ügymenetbe. A penziót az angolok a hadirokkant györkönyi obsitosnak egészen haláláig folyósították. A járandóság utolsó, még fennmaradt részletét 1847-ben már örökösei vették át. De hogyan kerülhetett Graf János az angolok zsoldjába? Minden bizonnyal valamikor a napóleoni háborúk során történhetett ez meg. A válaszhoz visszafelé kell nyomoznunk az időben.

A negyvenkét esztendős Graf János 1818. november 30-án az 52. sz. gyalogezred parancsnokától, lovag Habinaytól kapta meg az obsitját, huszonkét hónapos szolgálat után, az itáliai Páduában (Padova). Az elbocsátó levélben hűséges, jó magaviseletű, megbecsült katonaként vesznek tőle búcsút, de rokkantsági ellátást nem kap. Kéretik azonban őt hazafelé tartó útján mindenütt átengedni, és kérésére őt segíteni, amit majd a hadsereg a későbbiek során viszonoz. Ennek ellenére a Páduától hazafelé tartó vándorlás is kalandos lehetett. Ugyanez a Habinay von Terstina korábban az osztrák tartalékhadtest 2. hadosztályának őrnagya, a 32. és a 39. számú gyalogos ezredből kialakított gránátos zászlóalj parancsnokaként részt vett a Napóleon ellen vívott 1813. augusztus 10-i drezdai, majd az október 16-19-ig tartó híres lipcsei, ún. „népek csatájában”. Elképzelhető, hogy Graf János azért került 1817 elején a Habinay által vezetett ezredhez, miután az angoloktól eltávozott, mert korábbról már ismerte későbbi parancsnokát. Arra azonban, hogy előtte miként kerülhetett át az angolokhoz, és ott hány évig szolgált, nincs adat. Hadnagy Albert tanulmányában – amelynek egy mondatában Gráf Jánost is megemlíti – arról ír, hogy ugyanebben az időszakban egy Péter Mihály nevű, szintén Tolna megyei katona Milánó alatt francia hadifogságba esett, majd Madridba került, ahol a spanyolok szolgálatába állt. Feltételezhető, hogy a mi emberünk is hasonló módon került az angol király zsoldjába. Miután elvették Gráf Jánostól az angoloktól kapott „penzionátus levelét”, kénytelen volt az osztrákoknál tovább szolgálni. Ha időközben itt nem sebesül meg, egyhamar nem szabadult volna a katonaságtól, ugyanis a szolgálati idő a magyar hadseregben a 18-19. század fordulóján még életfogytig vagy a megrokkanásig tartott. Az életfogytiglani szolgálatot 1828-ban a gyalogságnál 10 esztendőre szállították le, de ez a könnyítés a valóságban csak 1845-ben lépett érvénybe. Hogy mikor és hogyan lett egyáltalán katona Graf János, még nehezebb kideríteni.

picture of a hist12_2 A XVIII. századi Habsburg Birodalomban – aminek a Magyar Királyság is része volt – a hadsereg legénységét toborozták, túlnyomó részben a megyék és városok országgyűlési újonckivetése alapján. A haderő zömét alkotó, első vonalbeli alakulatokhoz bevonultatott újoncok 19 és 29 év közöttiek lehettek, legalább 160 cm magasnak kellett lenniük és ép metszőfogakkal rendelkezniük, hogy a kettesével papírhengerbe szerelt puskatöltényt ketté tudják harapni. A kéz ujjainak épsége is az alkalmasság feltételeihez tartozott. Sokan azért, hogy ne vihessék el őket katonának, kihúzatták a fogukat, vagy a mutatóujjukat megcsonkították. A község elöljárósága, ha nem akadt elég önként jelentkező újonc, maga jelölte ki, hogy ki menjen katonának. Ebből az időszakból van is egy ilyen helybéli esetünk, amelyről panasz érkezett a megyei közgyűléshez 1814-ben. A györkönyi bíró egy Hartmann Mátyás nevű „feleséges embert” adott katonának, ami által öt árvát fosztott meg apjuktól. A szolgabíró megvizsgálván az ügyet, megállapította, hogy az illető személy idegenként érkezett a faluba, ott magát sem az uraságoknál, sem a helység elöljáróinál nem jelentette be, így a bíró a katonafogdosásra vonatkozó rendelkezés szerint járt el, mivel „az efféle szolgálat nélkül boigó [bolygó] emberek katonának leendő meg fogatása meg engedtetet volna”. Graf János Györkönyben született, tehát nem ez utóbbi körbe tartozott.

A világlátott györkönyi penzionátus katona csaknem három évtizedig élvezhette az angoloktól kapott nyugdíját. Ez alatt az idő alatt feltehetően sokat mesélhetett hányatott és kalandos sorsáról családja körében vagy éppen a györkönyi Pincehegyen poharazgatás közben. Sajnos a mi obsitosunk elbeszéléseit – jelenlegi tudásunk szerint – nem örökítette meg senki, amint ezt Garay János tette a szekszárdi Háry János híressé vált történeteivel. Az is lehet, hogy Graf János nem volt egy anekdotázó, a katonaélményeit erősen kiszínező és a végletekig eltúlzó alkat, mint ama másik híressé vált obsitos katona. Vagy csak egy Garayhoz hasonló formátumú íróember hiányzott a környezetéből.

Brunn János 2010. július