Hajdani györkönyi muzsikusok
Die Musik ist eine Gabe Gottes,
die den Teufel vertreibt
und die Menschen fröhlich macht.”
(Martin Luther)
„A zene Isten ajándéka,
mely elűzi az ördögöt,
és boldoggá teszi az embereket.”
(Luther Márton)
|
A XVIII. században Magyarországra betelepült németek magukkal hozták a korábbi hazájukban évszázadok alatt kialakult kultúrájukat: így a szokásaik, a viseletük és a használati tárgyaik mellett a dalaikat, táncaikat, zenéjüket is. Letelepedésük után nemcsak a mindennapi munkában folytatták hagyományaikat, hanem ünnepnapjaikat is úgy élték meg, ahogy azt otthon megszokták. A közösségi szórakozás helye többnyire a falusi kocsma volt, ahol vasárnaponként a helybéli muzsikusok zenéjére ropták a táncot a fiatalok. A györkönyiek emellett még másik kedves helyükön, a Pince-hegyen múlatták az időt.
Valamikor a legtöbb hazai német falunak volt fúvós zenekara, amelyet általában egy tehetséges zenész (a Kapellmeister, vagyis a zenekarvezető) irányított hosszú éveken, sőt évtizedeken keresztül, és ezalatt gondoskodott az utánpótlás neveléséről. Így jöttek létre zenész dinasztiák, amelyekben a család tagjai generációkon keresztül voltak meghatározói a helyi zenei életnek.
Egyes falvak rezesbandái országos hírnévre is szert tettek az idők folyamán. Az elmúlt század nevesebb zenekarai között említhetjük többek között a pilisvörösvári, a csolnoki, a soroksári, a babarci, a mázaszászvári vagy éppen a környékbeli németkéri fúvósokat.
Ennek a zenei hagyománynak a legrégebbi leírását itteni környezetben Györkönyi Károlynak az 1875-ben megjelent A falu első legénye című novellájában olvashatjuk: „Vasárnap délután volt. Az egész falu pihent. Végig a hosszú utcán a házak előtti lócán gazdák és asszonyok ültek vegyes sorban. De a felső faluban, a kocsma előtt élénken folyt az élet. Ott egy csapat legény állott, kik tréfásan beszélgettek nehány leánnyal. Odabenn harsogtak a Schweigerték sváb trombitái. Mind többen gyülekeztek a ház elé. Innen dévajkodva, egymást megkergetve jött nehány legény, amonnan négyen-öten összefogózva széles sorban leányok. Ezek ugy mutatták, mintha tovább akarnának menni, de a legények elállották az utjokat és azok szivesen maradtak. Egyszer aztán egy fiú elkurjantotta magát: ,No, legények táncra!’ és abban a pillanatban mindegyik megkapja a mellette álló leány kezét. Az megijedten felsikolt és roppant módon huzakodik, hogy ő nem megy be, hogy ő el akar menni haza. A legény persze tudja, hányadán van a dolog és beráncigálja erővel a szabadkozót.”
Az 1853-ban – még Arnhold Károly néven – itt született Györkönyi gyermekkorát a faluban töltötte el: itt járta ki az elemi iskolát, és innen végezte el a sárszentlőrinci evangélikus gimnáziumot. Jól ismerte tehát a helyi szokásokat. A fenti helyszín kétséget kizáróan Györköny. Mindezt elsősorban a korabeli zenekar neve – a „Schweigerték” – igazolja. Azon kívül, hogy jól ismert itteni névről van szó, közvetlen bizonyítékok is igazolják létezésüket a XIX. század második felében. A györkönyi evangélikus anyakönyvben a kereszteltető szülők neve mellett a foglalkozásukat is feltüntették. Az 1845-1850 közötti bejegyzésekben a „helybéli muzsikus” kitétel a következő nevek mellett található: Schweigert Konrád, Boesz Jakab, Schweigert János, Hautzinger János, Hautzinger Mátyás, Boesz György. A Schweigerték rezes bandája tehát valóban itt zenélt.
A rézfúvósok Györkönyben a későbbi évtizedekben is folyamatosan ápolták a hagyományokat. A XX. század tízes éveiben a gyermekkorát szintén itt töltő dr. Lemle Zoltán, az akkori jegyző, Lemle Béla fia így emlékezik vissza róluk írásában a búcsúról írva: „A fiatalság a Koch Mihály vendéglőjében táncmulatságot rendezett és nagy élmény volt, ha azon az év szeptember havában katonai szolgálatra bevonult újoncok egyike-másika szép, színes ruhában megjelent. A táncmulatság reggelig tartott, ez a párválasztás jó alkalma is volt. Az ünnepség búcsú másnapján azzal fejeződött be, hogy a férfinép kivonult a pincehegyre és egyik présházból a másikba járva kóstolgatták az új borokat, vidáman énekeltek, mulattak. Estére hazaballagtak. A zenét általában a györkönyi fúvószenekar szolgáltatta, ők is kivonultak a pincehegyre és sorra járva köszöntötték a gazdákat.” A farsang idejében megtartott lakodalmakról szólva is természetesen találkozunk a zenészekkel: „A lakodalmi menet élén a rézfúvós zenekar haladt. Az akkori községi zenekar 8-10 tagból állt.”
Voltak gazdag családok, akik a nagyszékelyi vagy a németkéri zenekart hívták meg, ők nagyobb létszámúak és képzettebbek is voltak. Megtudjuk még a györkönyiekről, hogy sokoldalú zenészek voltak: „A zenét szolgáltató rézfúvósok a vonós hangszerekhez is értettek, a tánchoz a zenét hegedűvel, nagybőgővel és klarinéttal szolgáltatták.” A szerző írásában közli a györkönyi fúvósok lakodalmi indulójának a kottáját is, amelynek dallamát hajlott korára is megőrizte emlékezetében.
A zenekar összetétele az évek során természetesen folyamatosan változott: zenészek hunytak el vagy váltak ki, és újak, fiatalok kerültek be a helyükre. A következő generáció a harmincas-negyvenes években muzsikált. Őket, – hála a rájuk még jól emlékező idős györkönyieknek – név szerint is ismerjük.
A györkönyi fúvószenekar tagjai az 1930-as években, a pince-hegyi képen (balról jobbra):
Alsó sor: Lamm Ádám, Wiedermann Ádám, Leidal Ádám, Pfuscher János, Gangel Pál (zenekarvezető) Krausz Ádám. Felső sor: Pohlon Pál, Molnár Pál, Rohn Mihály, Forster Mátyás. A helybéli zenekart a híresebb és képzettebb, máig legendás németkéri zenekar vezetője, Bimüller György segítette, tanította. A II. világháború előtt tagja volt még a zenekarnak: Wennhardt András és Forster János. (Ők Forster Mátyás és Wiedermann Ádám helyére kerültek be az együttesbe.)
A zenekar hangszerei: 2 klarinét, 1 trombita, 4 szárnykürt, 1 baritonkürt, 1 tenorkürt, 1 helikon (tuba).
Régen, a XX. század harmincas-negyvenes éveiben, búcsú vasárnapjának estéjén a Fő utcán lévő Klag kocsmában a németkéri zenekar játszott, a Pince-hegy felé vezető utcában álló Rohn kocsmában pedig a györkönyiek fújták a talpalávalót. Másnap, búcsú hétfőjén délután a Pince-hegyen találkozott a két zenekar, és közösen adtak – az emlékezők szerint rendkívül nagy élményt nyújtó – szabadtéri koncertet az odasereglő közönség számára.
A helyi fúvószenekar a kitelepítésig működött, azt követően feloszlott, tagjai szétszéledtek. Ezzel – a dokumentálhatóan legalább egy évszázadot felölelő – fúvószenei hagyomány Györkönyben megszakadt.
Brunn János 2009. október